24 kilométerrel zárják az évet
Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred katonái, a hagyományoknak megfelelően, idén is futással búcsúztatják a 2019-es évet.
A felderítők számára a hagyományos decemberi futás elengedhetetlen az ünnepi hangulat meglétéhez. Ilyenkor a katonák még egy utolsó kihívás elé állítják magukat, mielőtt hozzá látnának a karácsonyi készülődéshez. Idén 2019. december 11-én húztak futócipőt, és Hajdúhadházról indultak neki a 24 km-es távnak azok, akik részt vettek a kihívásban. Idén először azonban nem csak futásban lehetett teljesíteni a távot: egy raj teljes harcászati felszerelésben hajtotta végre a 24 km-es menetet. A cél az ezred állomáshelye, a debreceni Kossuth Lajos Laktanya volt, ahol a katonák rövid pihenést követően folytatták mindennapi teendőiket.
A felderítők minden év decemberében megrendezik ezt a futó eseményt. A korábbi években félmaratoni távot küzdöttek le a katonák, melyet idén növeltek 24 km-re. A résztvevő katonákat a nagy távolság és a hideg időjárás ellenére is összetartja a kihívás közös teljesítése. A cél a csapatszellem növelése mellett az, hogy az általános év végi hajtásban egy további fizikai kihívás teljesítésével koronázzák meg az egész éves munkát.
Írta: Pallás Lilla hadnagy
Fotók: Sztupák Daniil Szamszoden őrmester