Emlékmustra
Nyugdíjas katonák tettek látogatást az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrednél.
Június 8-án a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai érkeztek a debreceni Kossuth-laktanyába, ahol a Lövészdandár mellett az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezredhez is ellátogattak. A népes csoport első útja az alakulat csapatzászlajához vezetett, ahol a kedves vendégek egy rövid bemutatkozó előadást hallgathattak meg az ezred megalakulásának történetéről.
Ezt követően a nyugdíjasokból - főként nyugdíjas katonákból, honvédségi nyugdíjasokból és hozzátartozóikból - álló csoport a tárgyalóba vonult át, ahol különféle emléktárgyakat és egyéb érdekességeket tekinthettek meg az ezred eddigi életéből, míg az alakulat megbízott vezénylőzászlósa ismertette a látottakat.
Az egyesület évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Honvédség alakulataival és egyéb rendvédelmi szervezetekkel, így a felderítőezred örömmel fogadta, hogy gazdag programtervük része lehetett. Az esemény barátságos hangulatban telt, a vezénylőzászlós pedig sok izgalmas kérdésre adhatott választ.
Írta és fotók: Pallás Lilla hadnagy